2012 ?            A VÁLTÁS ÉVE ?
 Nagyhatalmak    vagy   a Természet által
?
MENÜ

Képzeljék el, valaki a középkorban egy másik embernek azt mondja, hogy van egy fekete doboz, akkora, mint egy nyúl, és azt a dobozt arra használja, hogy akár a házban, akár a szabadban, megszólaltassa. Megnyom rajta egy gombot, és a doboz hangokat ad, zenél vagy – kívánság szerint - más zajt hallat. Olyan hangokat ad elő, amelyeket máshonnan, esetleg egészen távolról küldenek oda. Ezt az embert megmosolyogták volna, de mindenképpen rásütötték volna, hogy féleszű, és szertelen, kicsapongó fantáziája van. Manapság ez a doboz általános ismeretségre tett szert, nálunk rádiónak hívják. Úgy működik, hogy valami információt bizonyos frekvenciával rátelepítenek egy vivőfrekvenciára. Szaknyelven: „modulálják”. Ezt a frekvenciát kiküldik az éterbe. Aki otthon a készülékét pontosan erre a frekvenciára állítja be, foghatja az adást, amit a rádióállomásról sugároznak. Vevőkészülék nélkül viszont nem hallunk semmit. Tehát, kell egy működő adó, és kell egy ráhangolt vevő készülék. Mindezek a hullámok tudniillik olyan sávon fekszenek, amire az emberi hallás nem "vevő". Nagy szerencsénkre, mert akkor lenne ám elviselhetetlen zűrzavar, azaz hangzavar!


Ha az adó - és a vevőantenna a föld felszínén van, a rádióhullámok az adótól a vevőig két úton juthatnak el:

1. A troposzférán át a földfelszín mentén   2. Ionoszféráról visszaverődve

Ami persze nem azt jelenti, hogy az emberi elmének egyáltalán nincs köze az elektromágneses hullámokhoz. Ellenkezőleg: vannak agyáramok, amelyek éppenséggel az agyműködést és a különböző tudati állapotokat befolyásolják. Ha az agyunk delta-hullámokra (1-3 Hz.) van beállva, akkor vagy kómában vagyunk, vagy mélyálomban. A théta-hullámoknak (4-7 Hz.) köszönhetjük szép, avagy rémálmainkat, és az alfahullámok (8-12 Hz.) hoznak bennünket ernyedt, ébrenléti állapotba, mint például elalváskor, vagy ébredéskor. A normális ébrenlétünk pedig bétahullámon (13-20 Hz.) működik.

agyáram (agyhullám)                                    rádióhullám

Szóval, az agyunk mindenféle hullámot gerjeszt és fogad. A német fizikus, Winfried Otto Schumann által 1952-ben felfedezett Schumann-hullám (7.83 Hz.) viszont egy figyelemre méltó szakaszt jelöl az említett frekvencia-skálán. Villámlás alkalmával jön létre, több más frekvenciával együtt. Villámok táplálják és modulálják (azaz, a viszonylag nagyfrekvenciás hullámot egy alacsonyabb frekvenciájú jellel befolyásolnak) Schumann-hullám az emberre inkább nyugtató hatással van, mintsem felizgassa őt. Ezen a frekvencián indul be a viszonylagosan mély önkívületi állapot. Szembetűnő, hogy ez a frekvencia, amire a bioritmust is visszavezetik, egybeesik földünk rezonancia-frekvenciájával. Ezt a jelenséget Nikola Tesla szerb fizikus fedezte fel a 20. század elején (amikor a vezetőmentes energiaátvitellel kísérletezett). Ilyenkor egy olyan mátrixról beszélünk, ami a „föld minden életjelenségére érvényes”. Ez a frekvencia nyilvánvalóan ideális feltételeket biztosít, és minden életforma fejlődésére előnyösen hat.


Schumann-hullám (7.83 Hz.)

 

A Schumann-frekvencia egybeesik a szervezet különböző ritmusaival (relaxáció), de ugyanakkor ideális bázisul szolgál gyors reakciók számára is, mint például a sebek gyógyulása, és a tanulás. Összefüggésben van a tudati állapotokkal és a lélek rezdüléseivel. Kapcsolatban van az érzelmekkel, az érzékeléssel, a felfogással. Kiindulópontja a stressz feloldásának, az önkívületi állapotnak, a hipnózisnak, a meditációnak, az álmok megélésének. Az alkalmazások persze a hatalommal való visszaélés céljait is szolgálhatják. Ilyen például az emberi gondolkodás és cselekedet ellenőrzés alá vétele. Sima ügy, de éppen ezért borzalmas. Vagy már meg is valósult ez a horror-vízió?

A villany-szmog terjedésének mai korszakában már sok ember kényszerült azt megtapasztalni, hogy az agya külső energiák és rezgések céltáblája - ha egyenesen nem is tudatosodik benne. Az agy erre a befolyásra a belső áramkörök újrarendezésével reagál. A sugárzásra érzékeny emberek betegnek, levertnek, zaklatottnak érzik magukat.

De mi történik akkor, ha az emberi agyműködést manipulálják? Komplett agymosást parancsolnak? Nem akarunk itt összesküvési elméleteket gyártani, csupán néhány tényt ismertetni, amelyekről már irodalom is van. Jóllehet, a média egyelőre inkább kerüli a forró kását, mert a dolog a katonai titoktartás szférájába tartozik. Ezért van az, hogy szinte senki sem tudja még, hogy mit is jelent a „HAARP” rövidítés. Megfejtése: „High Frequency Active Auroral Research”, vagyis: az északi fény kutatásával foglalkozó program. Teljesen ártalmatlanul hangzik...


sárga "gyökér" alakzatú mesterséges villám


"kisülés", színes felhőkkel

 

Az ionoszféra dinamikus rendszerébe is beavatkozhatnak oly módon, hogy azt felfűtik, vagy kilyuggatják. A szélminták pontos belövésével (ilyen például a „jetstream”) befolyásolhatják az időjárást is. Daniel Winter és más tudósok óva intenek bennünket ennek a fusizásnak a következményeitől. Van Alaszka déli térségében egy kísérleti terep, ahol egy óriási antennarengeteg (egy ún. dipol-antennaerdő) mered az égnek. Mégpedig Gakona/Anchorage mellett, a Tok autópálya 11-es mérföldkövének közelében. Egy kicsit furcsa, hogy a terület az amerikai védelmi minisztérium tulajdonában van. Az is furcsa, hogy az amerikai tengerészet (Navy) és a légierő (Air Force) is itt folytat kutatásokat. Csak nem már maga az északi fény jelent veszélyt? Vagy tényleg az amerikai seregben munkálkodnak azon, hogy egy óriási méretű „meditációs masinát” és szuggesztiós módszereket bevetve a tudatra hassanak? Ezt a feltételezést látszik igazolni ugyanis az is, hogy a „HAARP” szinte tökéletes járgány lenne olyan üzenetek számára, amelyeket a leghatásosabb hirdetési stratégia segítségével sem lehet eredményesebben terjeszteni. Nem kellene ezen túl kiszimatolni és felülvigyázni az emberek gondolkozását, kommunikációját és szándékait! Feleslegessé válna a titkosszolgálati háborgatás, mivel az emberiséget játszva lehetne az egyedül üdvös „amerikai életformára” nevelni!

A világuralomra törekvő hatalom az embert az alfa-állapot küszöbén ugyanis 25-ször könnyebben befolyásolhatja, mint normális ébrenléti állapotban! Emberek és állatok az elektromágneses terek hatása alatt vannak. Az USA akár még azt is meghatározhatná, hogy miként gondolkozzunk, miként viszonyuljunk bizonyos dolgokhoz, mikor szenderedjünk álomba, és miről álmodjunk! Ilyen módon fel lehetne számolni minden ellenkezést, tiltakozást, legyen az a géntechnika, vagy a fegyverkezés ellen.

Az emberek csak vásárolgatnának, eszegetnének, tévéznének, és zokszó nélkül elfogadnák mindazt, amit elébük helyeznek. Sőt mi több, mindezzel még meg is lennének elégedve! Hátborzongató mindennek továbbszőni a lehetséges következményeit, mely minden bizonnyal túlszárnyalja még a legfantáziadúsabb sci-fi írók képzelőerejét is. „Természeti katasztrófákra előrendelést felveszünk”!

A HAARP projektnek más biztató lehetőségeket is jövendölnek. A 2001 könyvkiadónál megjelent egy könyv, aminek „Lukak az égben - titkos ökológiai háború a HAARP ionoszféra-sütőjének segítségével a címe. Jean Manning és Nick Begich szerint a kutatás egyik célja az, hogy nyalábolt és pulzáló, magas frekvenciájú sugarakat küldenek az ionoszférába (az atmoszféra villamos töltetű rétege 60-100 kilométer magasságban, ami a rádióhullámokat is tükrözi). Ezt azért csinálják, hogy a rádióforgalmat tetszés szerint ellenőrizhessék, és szükség esetén zavarhassák. Nagyobb károkat szenvedhetnénk tőle, mint az atombombától!

 

Ive never seen these clouds before. And Im often out looking. They are rather rare here in eastern NE. Mike Hollingshead

I awoke to a brilliant display of noctilucent clouds. They were so bright, that I would have assumed dawn was imminent, only it was an hour and a half until sunrise! Eve Wills I  had never witnessed NLCs before, and to be honest, I wondered if I would actually notice them if I did get the chance to see them. Wow, was I wrong ... these literally startled me! Thankfully, I was called to go meet a friend this evening, otherwise I wouldnt have been outside to see them. I walked out of my garage, and glanced up expecting to see a mostly dark sky, and this BRIGHT, electric blue bank of NLCs was filling most of the north sky ... gorgeous! Mark Poe

 

Az új sugárfegyverrel FÖLDRENGÉST, mindenféle ítéletidőt, és TERMELÉSKIESÉST lehetne pontosan előidézni, kívánság szerint. A tavalyi árvíz a Dunán – némely tudós szerint – a HAARP technológia számlájára is írható, mert 2002 augusztusának elején feltűnően átrendeződtek a jetstream szelek. Földünk nagy érzékenységű energiatere egészében ki van téve a manipulációnak, beláthatatlan következményekkel és kockázattal. Megsérülhet az elektromos védőpajzs, elcsúszhatnak a pólusok.

 

Ijesztő ütemben gyengül a Föld mágneses mezője (itt)

A napkitörések hatásai ellen is véd a mágneses erőterű pajzs (itt) A Föld mágneses tere jelentősen meggyengült: a bolygót az űrből érkező halálos sugaraktól védő láthatatlan pajzs az elmúlt 150 évben 10 százalékot veszített erejéből.

 

Vagy már van is ilyen? Régóta olvashatunk szintetikus ELF (Extremely Long Frequencies, 100 Herz alatti) rezgésekről, a Schumann hullámok magasságában, amelyeket a szuperhatalmak gerjesztenek, a biológiai manipuláció céljából. Ezeket a jelenségeket az egykori Kelet-európai tömb kutatói már évtizedek óta behatóan tanulmányozzák. Ezért Oroszországban egész nagyságrendekkel szorosabbak a határértékek, mint nyugaton. Azért, mert ott jobban ismerik ennek veszélyeit. (Mondjuk, az a pletyka is járja, miszerint az oroszok évekig sugárbombázták a moszkvai amerikai követséget, aminek eredményeként feltűnően sok követségi alkalmazott halt meg rákos megbetegedésben.) Tudományos közleményekben rendszeresen olvashatunk a Schumann-hullámok elharapódzásáról, amelyek ráadásul látványosan ingadoznak. A soproni obszervatóriumban dolgozó Sátori Gabriella geofizikus arra az eredményre jutott, hogy nem csak az intenzitás, de maga a frekvencia is erősen ingadozik, miközben megközelíti a 8 Herzet.

A Spiegel 2003-ban megjelent ötödik számában. Az USA tudatos félrevezetési szándékáról tudósít. Reklámügynökségei segítségével arra próbálta rávenni a népét, az arabokat és a nyugati sajtót, hogy iraki háborúját támogassa. A félrevezetés eszköztárában benne volt minden, a csapatok lelkesítésétől kezdve a célzatos becsapásig.

Emlékezzünk az első öbölháborúra, amikor az USA kormánya a meg nem történt csecsemőgyilkosságot, illetve a hazugságot emelte rivaldafénybe, csak azért, hogy az általa felszerelt Szaddamot a legádázabb bűnök egyikével be tudja mártani. Az USA büszke kormánya nem szégyellte bemutatni a Washingtonban hivatalban lévő kuwaiti követ lányát betegápolóként. Koronatanúként használtak fel Irak ellen. Amikor kiderült a turpisság, az Öbölháború már javában dúlt, a rászedett média meg csak sunyított.

Egy hasonló fejlemény tanúi vagyunk most, hiszen az USA nagyzási hóbortjából született propagandaoffenzíva – sok USA-barát nyugati média segítségével – immár két éve hirdeti a legádázabb hazugságokat. Pontosan így működik az egész amerikai propagandagépezet. (Még az ENSZ főbiztosa, Hans Blix is arra kényszerült, hogy George W. Bush elnököt és Colin Powell külügyminisztert túlkapásaik miatt rendre intse. Így történt az “Aargauer Zeitung” február elsejei kiadásában: “Blix helyre teszi Bush-t”.)

A HAARP felhasználásával még egyszerűbb lenne a félrevezetés. Ezért kell felhívni a figyelmet arra, hogy a körülöttünk történő dolgokat figyelmesen szemmel kísérjük! Ez a beszámoló csak a kritikus szemléletre akar felkészíteni!

Forrás: Natürlich 5/03, valamint: Zeit-Fragen 21/03.

folytatás és még több infó itt: http://www.mommo.hu/cimke/haarp

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------

HAARP  -  DIGITÁLIS  TELEVÍZIÓ  - TOTÁLIS AGYKONTROLL A  "CSEND HANGJÁVAL"

 

Összeesküvés-elmélet, USA technológia, tudat-módosítás, Irakban mi volt ?

 

Aki tudni akarja mit terveznek velünk..

 

 

Digital TV:  Mind Control by the Sound of Silence

http://www.wariscrime.com/2008/12/15/news/digital-tv-mind-control-by-the-sound-of-silence/

Röviden arról van szó a cikkben, hogy a digitális TV-adás, amit oly szenvedélyesen sürgetnek (az USA-ban 2009 febr. 17-től) arra lesz jó, hogy egy bizonyos hangfrekvenciával a HAARP segítségével az emberi tömeget manipulálják.

 

Erről Drábik János már a Tudatmódosítás című könyvében is ír, csak más formában.

(Drábik, volt rádiós főszerkeztő, személyes  előadása  a tudatmanipilációról  meghallgatható itt:  http://www.indavideo.hu/video/Tudatmodositas_-__Drabik_Janos_tortenelmi_eloadasa )

A cikkben felvetik azt, ami az Öböl háborúban történt. Vagyis, hogy 75,000, azután másik 125,000 (vagy több) iraki csapat jött ki a mély sivatagi bunkerjeikből, fehér zászlót lengetve és térdre borulva, mielőtt az amerikai csapatok megközelítették volna őket, majdhogy megcsókolták a fogva tartóik csizmáit vagy a kezeiket, szó szerint. A viselkedésük egyszerű okkal magyarázható:

 

Egy olyan technológiának tették ki őket, amitől egyszerre csak engedelmes gyerekek szintjévé gyengültek le. Ez a techonológia nem más, mint a HAARP Alaszkából vezérelve.

Ezt a technológiát készülnek használni, bár egy finomabb verzióban, az amerikai állampolgárok és később mi ellenünk is - egy titkolt operációban: Kezeld az egész lakosság elméjét és irányítsd őket az ÚJ VILÁG hűbérurai szolgálatának teljesítésébe!

 

Ehhez, egy vevőkészülék kell majd az otthonunkba, amivel agyunk frekvenciáit manipulálni képesek. (az ember agyműködés frekvenciáiról és működéséről bővebben lentebb olvasható) 

 

TV Mind Control

Legkésőbb 2011 júniusában leállítják az analóg televíziós műsorszórást Magyarországon,a rádiók digitális átállásának céldátuma 2014 vége: http://hirszerzo.hu/belfold/51019_legkesobb_2011ben_johet_a_digitalis_tv aminek költségvetése több mint 31 milliárd forint lesz.

 

concept1.JPG

 

Ez a technológia a HAARP adók egy kombinációját fogja hasznosítani. GWEN tornyok, a mikrohullámú mobiltelefon tornyok, és hamarosan -- jön -- az elrendelt High Definition Digital TV, ami be fog lépni az otthonodba, amihez nem kell más csak:

a) egy kábel,   b) egy műhold, c) egy  HD Televízió, vagy  d) a digitális átalakító dobozok,

amit, mit sem sejtve, mi fogunk kérni! A kormány annyira rendes, hogy segít nekünk aláírni a költség legnagyobb részének finanszírozását.

A kormány mire fel ennyire előzékeny, hogy az amerikai és a többi állampolgárnak "segít" létrehozni egy tisztább és jobban  "meghatározott"  televízióképet ?

 

Az USA-ban a kormány törvényileg február 17.-éig úgy alakítatja át a rendszert, hogy később a költségek 90%-áról lemond. Ha van 200 millió rendszeres HD televízió Amerikában, ezek után az összeg 40 dollár, kormánytámogatásban TV × 200,000,000 = 8 milliárd dollár. A kormány miért törekszik 8 milliárd dollárt költeni az állampolgáraira, hogy javítsa egy tévékép tisztaságát, főleg egy hatalmas válság kellős közepén?

 

 

 

The Sound of Silence a hadsereg-intelligencia kód szava, amit az elme-irányításra használnak. Az 1950-es évek közepén tesztelték, a 70-es évek folyamán tökéletesítették, és a modern amerikai hadsereg által használták a 90-es évek elején az ellenkezések és figyelmeztetések ellenére, amiket olyan emberek bocsátottak ki, mint például Dwight David Eisenhower.

Ezt az elme-változtató titkolt fegyvert - valami alapján -  a tudatküszöb alatti hordozó technológiának vagy a Silent Sound Spread Spectrumnak nevezik (SSSS). Dr. Oliver Lowery által katonai használatra fejlesztették ki a Georgiai Norcrossban, és leírják az US Patentben # 5,159,703 -- "Silent Subliminal Presentation System" 1992-es kereskedelmi használatra.

A nyilvánvaló kivonat olvasható is a cikkben:

Egy csöndes kommunikációs rendszer, amiben nonaural szállítók, a nagyon alacsony (ELF) vagy nagyon magas audiofrekvencia (VHF) tartomány, vagy a szomszédos ultrahangos frekvencia spektrumban, vagy amplitúdó, vagy frekvencia-modulálódott a kívánt intelligenciával és akusztikailag vagy rezgésileg szándékosan az agyba terjedt, tipikusan a hangszórók, fülhallgató, vagy piezoelektromos jelátalakítók használatán keresztül. A modulált szállítókat közvetlenül, valós időben közvetíthetik, vagy kényelmesen felvehetik mechanikusan, mágnesesen vagy optikai médiákon a hallgatónak.(erről az Index-Tudomány is ír: Digitális "drog", ami hanghullámokkal manipulálja az agyat címmel: http://index.hu/tudomany/2010/07/25/mp3-drogra_porog_a_youtube-generacio/ vagy az angol oldal: http://www.gizmodo.com/5039539/binaural-beats-audio-played-through-noise-canceling-headphones-supposedly-gives-you-a-drug+like-high

Bizonyítás a televízió és a számítógép lehet manipulálni Your Brain ! (klikk a címre)

Úgy tűnik tehát, hogy az emberi idegrendszer lehet manipulálni képernyőn keresztül kibocsátásának tudatalatti TV kép impulzusokat." LINK


A tudatalattit céloznák meg a reklámokkal a kutatók

 

Az alapötlet ugyanakkor nem új, hiszen már 50 évvel ezelőtt is voltak olyan szakemberek, akik óva intették a tudósokat a manipulatív reklámmódszerek használatától. Joseph Turow, a Pennsylvaniai Egyetem professzor ugyanakkor úgy vélte, hogy a neuromarketing a legújabb változat. "Az emberek bőre alá hatoló hirdetések készítése mindig is egyfajta Szent Grálnak számított" - hangsúlyozta a kutató.

cikk itt: http://www.sg.hu/cikkek/78197/a_tudatalattit_celoznak_meg_a_reklamokkal_a_kutatok

 

Ez az eszköz - "a csend hangja" - egyszerűen számításba veszi a speciális gondolatok szavatolatlan beültetését, érzelmeket, ráadásul a gyanútlan emberi lényekbe testi tetteket ír elő. Röviden, itt a meglévő technológia, az igazi képesség, hogy merő bábukká váljunk bizonyos vezérlők kezeiben, vagy másképp, bábukká változtassanak emberi lényeket. Itt a technológia amivel egyetlen golyó nélkül az összeesküvő emberek átvehetik az egész Föld fölött az uralmat.

1991. március 23-án egy hírkivonatot bocsátottak ki az ITV News Bureau Ltd.-n (London) szolgáltató közleményben "High-Tech Psychological Warfare Arrives in the Middle East." http://www.megabrain.com/news.htm

Ez a sivatagi vihar hadművelet alatt volt George Bush adminisztrációja alatt, és leír figyelemre méltó részletességgel egy US pszichológiai hadviselést egy (psy-ops) titkolt operációt, amit sikeresen az iraki csapatok ellen vetettek be Kuvaitban. Azt, ami történt, hogy egyetlen lövés nélkül megadták magukat az iraki erők, az amerikaiak cenzúrázták. Csak a brit sajtóban jelent meg, ezt írták:

egy hihetetlen és nagyon osztályozott psy-ops programot, ami a Silent Sound technikákat hasznosítják, sikeresen bevetettek.

 

A lehetőség, hogy használják ezt a módszert akkor történt, amikor Saddam Hussein hadseregeinek a parancsnoki és ellenőrző rendszereit megsemmisítették. Az iraki csapatokat akkor arra kényszerítették, hogy arra használják a kereskedelmi FM rádióállomásokat, hogy folytassák a kódolt parancsokat, amiket a 100 MHz-es frekvencián sugároztak. Az US spy-ops csapat felállította a saját hordozható FM adóját, miközben ugyanazt a frekvenciát használta Al Khafji elhagyott városában. Ez az amerikai adó legyőzte a helyi iraki állomást. Hazafias és vallásos zenével egyetemben psy-ops "homályos" megtévesztő és ellentmondó katonai rendet és információt közvetített. Egy sokkal erőteljesebb technológia mindazonáltal dolgozott. Ez a kifinomult elektronikus rendszer arra lett tervezve, hogy közvetlenül a hallgató elméjének beszéljen; belépve az agyhullámokba, kezelve az agy elektro-enkefalogra mmikus (EEG) mintáit. Így beültetve mesterségesen a negatív érzelmeket - élénk félelem, aggodalom, kétségbeesés és reménytelenség érzéseit hozták létre az iraki csapatokban."

 

 

Az első Öböl háború alatt az ember, aki a legvalószínűbben rendezte a Silence Sound bevetését Albert Major (Bert) Stubblebine tábornok volt, aki az US Army csapatok tábornoka volt, úgy mint a hadsereg Elektronikus kutatási és Fejlesztési parancsnoka (ERADCOM), úgy mint a hadsereg Intelligence and Security parancsnoka (INSCOM). Röviden Albert Stubblebine volt a hadsereg viszonya a CIA-val és a Naval Intelligence kéme (ONI), és ERADCOM feje. Ő volt az US Army legfelső kém-főnöke, és természetesen hozzáférése volt a titkok közül mindegyikhez. Most visszavonult aktív szolgálatból 32 éves karriert követően a feleségével Rima Laibowval egyesülve egy csapatba, amit a Natural Solutions Foundation-nak nevezett el, ami állítólag, azért lett létrehozva, hogy harcoljon minden egészségügyi szabadságra veszélyt jelentő fenyegetéssel köztük Codex Alimentarius, oltások, és természetesen a FDA Gestapo. A honlapjukon http://www.healthfreedomusa.org/ olvasható Albert N Stubblebine- ról: A sok újítás közül amit kifejlesztett segített az USA-nak, hogy egy nagyon alacsony sérülési aránnyal vezesse az első öböl háborút.

 

Ezt a technológiát azóta már eladták a Wall Street embereinek.

Képzeljük el, hogy hasznosítják a Silence Soundját egy nagy Wal-Mart boltban, miközben háttérzenével keverik az ELF hullámokat, hogy a tisztességtelen vásárlókat átneveljék, hogy ne bonyolódjanak bele a bolti lopásokba? Egy ilyen eszköz minden egyes évben az elveszett jövedelemben megmentene Sam Waltonnak sok millió dollárt. De, többről van szó:

Bőséges bizonyíték létezik, hogy a bizonyos elitisták Amerikában és Izraelben azt tervezik, hogy határozottan kiterjesztik ennek a technológiának a kapacitását annyira, hogy körülfogjanak minden embert minden kontinensen. Ennek az egyik kulcsa az a HAARP projekt, amivel az ELF és VHF frekvenciákat tudnak sugározni a Föld ionoszférájából szét, különféle GWEN tornyokba világszerte.

Természetesen az US kormány hivatalosan tagadja mindezt, miközben azt hajtogatja az irányított hírmédiák beállított hírolvasói által, hogy a GWEN tornyok titkolt napirend nélkül csupán privát cellatelefon- tornyok, és azért bárki, aki másképp gondolkodik, egy elmebeteg összeesküvés elmélet hirdető.

A bizonyíték az ellentét számára, mindazonáltal tiszta és egyértelmű. Dr. Michael Persinger a pszichológia és neurológia professzora a Laurentian Egyetemnél, Ontario, Kanada. Ezzel a témával kapcsolatban dr. Persinger ezt írja:

"A halántéklebeny - serkentés felidézheti egy jelenlét érzését, tájékozódási zavart, és perceptuális szabálytalanságokat.

Ez képeket aktiválhat, amik elraktározódtak a szubjektív memóriában, köztük azokból a rémálmokból és szörnyekről, amiket általában elnyomnak. A kortárs neurológia javasolja olyan alapvető algoritmusoknak a létezését, amik minden idegrendszeri transzdukciót lefordítanak, egy belső agyspecifikus kódra. Direkt stimulálása ezeknek a kódoknak az emberen belül temporális vagy limbikus kérgekre alkalmazott elektromágneses minták által olyan energiaszinteket igényelhetnek, amik mind a föld mágneses tevékenységnek és a kortárs kommunikációs hálózatoknak is a tartományán belül vannak. Ez az eljárás, amit összekapcsoltak a csapatnak az agyi hőmérsékletével, megengedte minden normális embernek az agyát hatni egy olyan szubharmonikus frekvencia által, akié a 10 Hz-es tartomány körül csak 0.1 Hz által változik."

Dr. Persinger befejezi a cikk írását:

"Ezen technológiáknak az alkalmatlan alkalmazását, kockázatának a csökkentését igényli az állandó és nyitott vita a tudományos és nyilvános tartományon belüli valószerű megvalósíthatóságukról és célzásaikról."

(forrás: http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/11/digitalis-tv-agykontroll-a-csend-hangjaval

 

Adatok: angol  http://www.rense.com webfordítóval magyar: http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.rense.com/&ei=jQB4TbqpJovwsgaV7NGLBQ&sa=X&oi=translate&ct=result&resnum=1&ved=0CCkQ7gEwAA&prev=/search%3Fq%3Dhttp://www.rense.com%26hl%3Dhu%26prmd%3Divns

 

halántéklebeny

 

Az emberi agy frekvenciái


Az emberi agy elektromos áramainak EEG-vel történő mérései megállapították, hogy agyunk 1-20 Hertz közötti elektromágneses hullámokat termel. Az orvostudomány ezt a spektrumot négy főbb tartományra osztja, amelyek különböző tudatállapotokhoz kapcsolódnak: 
1. DELTA-hullámok (1-3 Hz) az álom nélküli mélyalvásban és a komatózus állapotokban dominálnak.
2. THÉTA-hullámok (4-7 Hz) azokra az alvási fázisokra jellemzőek, amikor álmodunk.
3. ALFA-hullámok (8-12 Hz) a nyugalmas ébrenléti állapotokban lépnek fel (pl. meditáció során, röviddel az elalvás előtt, illetve közvetlenül az ébredés után, így mindennap kétszer vagyunk ebben az állapotban).
4.  BÉTA-hullámok (13-20 Hz) a normális ébrenléti állapotra jellemzőek.

A Schumann-frekvencia (7,8 Hz) tehát az agy ALFA és THÉTA-állapotának határán helyezkedik el. Ezenkívül ez az agyfrekvencia jellemző a legtöbb emlősállatra is. Ez az azonosság minden bizonnyal nem véletlen: az evolúció folyamán alkalmazkodtunk az életterünk sajátosságaihoz, hiszen az előbbiekben láthattuk, hogy ez a frekvencia jellemző bolygónk egyes természetes állapotaira.

 

Az emberi agy működése

 

Az agy az élet és a tudat vezérlő egysége/szerve. Több mint száz milliárd idegsejtből áll, melyek mindegyike képes akár tízezer idegsejttel is kommunikálni. Így az agy egymással kommunikáló sejtek halmaza, de ezek a sejtek nincsenek egymással szoros kapcsolatban. A neuronok az aktív agysejtek, ezek munkáját a támogató sejtek segítik. A neuronok elektromosan is aktívak, EEG műszerrel mérhető az aktivitásuk. Az EEG mérések kimutatták, hogy az agy 1-20 Hz közötti, igen alacsony frekvenciás elektromos hullámokat állít elő. Az agy védelmi rendszere az ilyen alacsony elektromos hullámokkal szemben nem eléggé erős, mert maga is ezen működik. Ebben a hullámtartományban van egy veszélyesnek nevezhető 7.8 Hz-es tartomány, melyet Schumann frekvenciának is neveznek. Az agy alfa és théta állapotának a határain ezen a frekvencián működik. Ez a hullámhossz a hipnotikus állapot hullámhossza, és az álom és az ébrenlét köztes állapota (ez a HAARP-technológia működési hullámhossza is). Ha az agyat ilyen frekvenciájú elektromos sugárzás alatt tartják, az erősségétől függően az információk beültetésétől a legszélsőségesebb cselekedetekig mindenre utasítható. Ez a frekvencia belép az agy elektroenkefalogrammikus (EEG) rendszerébe, és akár a végletekig felkorbácsolhatja a negatív érzelmeket, a félelmet, a rettegést, a totális reménytelenséget. Az agyi receptorok (jelfogó rendszerek) igyekeznek fenntartani az agy normális állapotát, és befolyásolás esetén lezárni a közvetítő csatornákat, hogy a negatív behatás ne okozhasson katasztrófát. Több mint húsz agyi receptort ismerünk, mindegyiknek megvan a sajátos funkciója, de szinte mindegyik egy-egy hangulati-érzelmi funkciót is betölt. Ha a 7.8 Hz-es elektromágneses hullámot összekapcsolják az agyi receptorok működését befolyásoló anyaggal (szervezetbe juttatott aktiváló, működést befolyásoló anyaggal), az emberi agy a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerül. A 7.8 Hz-es elektromágneses frekvencia a természetben is előforduló sugárzás, de általában olyan gyenge, hogy nem befolyásolja az agy működését, a receptorok aktivitásának köszönhetően. http://www.terrainc.gportal.hu/gindex.php?pg=32424607&nid=5719968

 


A HAARP projekt lehetséges hatásai az emberi tudatra

Az eddigi adatokból következik, hogy a HAARP projekt antennái tevékenységük mellékjelenségeként nagy mennyiségben termelnek olyan elektromágneses hullámokat, amelyek frekvenciája 7,8 Hz. A kérdés az, hogy ez a véletlen műve, vagy szándékosan előidézett jelenség?
Mérések szerint az emberi agy hipnotikus állapotban is dominánsan alfa-hullámokat termel. A vizsgálatok ugyanakkor azt is igazolják, hogy hipnózis alatt az ember huszonötször könnyebben befolyásolható szuggesztiókkal, mint normál éber állapotban. Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy ezen információkat összekombináljuk.
Alaszka messze van? Az ionoszféra tükrözési effektusát kihasználva egy kisugárzott jel nagy pontossággal juttatható el Földünk bármelyik pontjára.
Amennyiben csak természetes állapotú Schumann-hullámokról van szó, nem feltétlenül kell rosszra gondolni, hiszen ezek a hullámokkal természetszerűen egyébként is napról napra találkozunk. Azonban könnyű visszaélni a Schumann-hullámok természetével:
1. A mesterséges sugárzás intenzitásának növelése befolyásolhatja az ember tudati állapotát, érzékenyebbé teheti a mindennapi normális szuggesztív befolyásolások iránt (pl. reklámok).
2. A rádiótechnikából ismerjük, hogy az adók közismert frekvenciái csak vivőhullámok, amelyekre a tulajdonképpeni információt ráültetik (felmodulálják). Ha például a rádiónkon beállítjuk az FM 104 MHz-es tartományt, nemcsak egy monoton hangot hallunk, hanem egy komplett rádióprogramot, beszédet, zenét. Ezeket a komplikált információkat a 94 Mhz-es vivőhullám segítségével juttatják el az adótól (rádióadótól) a vevőig (rádiókészülékig), majd a rádiókészülék ezeket ismét hallhatóvá alakítja. Az adó és a vevő közötti útszakaszon semmit sem hallunk a műsorból. Mindennapjainkat ilyen jellegű elektromágneses hullámok sokasága között éljük, szervezetünk mégsem érzékeli őket. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a hagyományos rádiófrekvenciák egy olyan elektromágneses tartományhoz tartoznak, amiket az emberi agy nem képes érzékelni.
Mi történik azonban akkor, ha egy alfa-tartományú ELF-hullámra, pl. egy teljesen szokványos Schumann-hullámra ültetünk információt? Feltételezéseink szerint pont ezzel kísérleteznek, többek között a HAARP projekt keretein belül. Könnyen elképzelhető, hogy ily módon gyanútlan emberek ezreinek agyába lehet észrevétlenül információkat eljuttatni.
A HAARP projekt irányítói azzal nyugtatják a közvéleményt, hogy az alaszkai antennák teljesítménye nagyon alacsony. Azonban az emberi agy reakciója elektromágneses hullámokra még jobbára feltáratlan terület. Érdekes példa: egy hagyományos, kereskedelmi forgalomban is kapható játékmágnes térereje mintegy 1000 gauss, vagyis kerekítve kb. kétezerszer olyan erős. mint a Föld mágneses mezeje (0,3-0,7 gauss). Ha a testünk vagy fejünk közelébe tesszük az előbb említett mágnest, semmi jelét nem tapasztaljuk annak, hogy hatással lenne ránk. Ezzel szemben tudjuk, hogy az emberek és állatok a Föld mágneses terének legkisebb ingadozására is rendkívül érzékenyen reagálnak. Ezen alapul pl. az időjárási érzékenység, hiszen a közeledő vihar előtt lokálisan csökken a földmágnesesség. Egész egyszerűen nem tudjuk még, hogy miért reagál az emberi agy gyenge impulzusokra ilyen erőteljesen, ugyanolyan jellegű erős impulzusokra pedig egyáltalán nem.

bereg.uzhgorod. ua

 

 

Modern technika, avagy UFO ? (kattints a képbe és indul a video)

 

 

 

 

Hírek

  • Amiről nem szólnak a hírek: összefüggések a tömeges elhullások és a HAARP közt
    2011-01-20 00:35:58

     

    2011 Amiről nem szólnak a hírek: összefüggések a tömeges madár és hal pusztulások közt

    Haltetemek millióit sodorta partra a víz, a döglött madarak esőként hullottak az égből, egy észak-amerikai folyó színe pedig több kilométer hosszan zölddé változott. A média által kínált magyarázatok azonban okkal nem mindenki számára kielégítőek, ugyanis néhány magyarázat magánál az eseménynél is abszurdabb. Hamar teret nyertek összeesküvés-elméletek, magyarázatok a közelgő világvégével kapcsolatban, egy valamit azonban elkerülnek ezek az elméletek: a rejtélyesnek látszó tömeges állatelhullások között összefüggés van, bár térben nem egy helyen történtek, a Föld különböző pontjain ugyanazon állatfajok pusztultak tömegesen, mondhatni egy időben.

    Az eseménysorozat 2010.12.29-én kezdődött, amikor is délután háromkor Észak-Amerika Victoria állam béli folyója, a Goldstream foszforeszkáló zöld színt öltött, miután néhány órával korábban a Veterans Memorial Parkway szökőkútjának színe szintén zöld lett. A folyó a helyi ökoszisztéma alapja, az ott élő állat és növénypopuláció fennmaradásához nélkülözhetetlen, így a tudósok okkal aggódtak az elszíneződés miatt. Többek közt egy ritka lazacfaj is él ebben a folyóban, a populáció egyedszáma nagyjából 3500-ra tehető. A zöld szín néhány óra alatt eltűnt, állati tetemeket nem találtak. A vízből mintát vettek, ami alapján a tudósok megállapították, hogy a színeződés okozója egy nem toxikus festékanyag, ugyanis kimutatták a Fluorescein (C20H12O5) nevű anyag jelenlétét: egy festékét, amit leggyakrabban folyamok nyomon követéséhez használnak, organikus és ártalmatlan.

    Egy szemtanú beszámolója alapján 1997-ben, Az Ohio béli Mill Creek folyóval is ez történt, ahol ő akkor dolgozott. A víznek a kén is adhat egy hasonló színt, ami előfordulhat, amennyiben valamikor vulkanikus tevékenység volt a közelben, esetleg a víztől nem messze bányák találhatók. Az esemény soha nem került a hírekbe, a lakosságot nem tájékoztatták.

    A Fluorescein jelenléte valóban kielégítő magyarázat a színre, (kb. 450g több ezer liter víz megfestésére elegendő) de ez nem magyarázza meg, hogy miért történt a folyó megszínezése. Egyesek úgy gondolják, hogy az összezavarodó Golf áramlatban akarják nyomon követni a vizet, azonban erről nem adtak hivatalos megerősítést, sem arról, ki színezte meg a folyót, nem történt sem gyanúsítás, sem letartóztatás. A média beérte annyival, hogy elmondták, mit használtak a színezéshez, elkerülve a tömeges Greenpeace tüntetéseket.

    Döglött halak hatalmas mennyiségben

    2011.01.02-án a brazíliai Parana folyó partját ellepték a dögök: szardínia, árnyékhal és harcsa tetemek tízezrei. Az első tetemeket harmincadikán találták, és néhány nap múlva már mintegy negyven kilométer hosszan ellepték a folyót. A tengeri halakkal való kereskedést felfüggesztették, a kormány figyelmeztetése szerint a lakosságnak kerülnie kell a hal fogyasztását, bár a Parana mentén élő emberek tömegei élnek halászatból.

    2011. 01. 02-án döglött madarak hullottak az égből az amerikai Arkansas államban, több mint ezer vörösszárnyú feketerigó. Az állatok két kilométeres körzetben hullottak le, ezen a területen kívül egyetlen dögöt sem találtak. Ugyanez történt Kentucky államban is, az ornitológusok szerint valamiféle trauma, ütés végezhetett a madarakkal, mintha villám csapott volna beléjük. A szemtanúk szerint az állatok nagy része megzavarodott, a háztetők magasságában röpködött és nekiütközött a falaknak.

    2011.01.02-án Louisiana államban több ezer seregély és feketerigó, valamint 83 ezer hal pusztult el. Szakértők szerint a madarak tetemei itt is traumáról árulkodnak, ami belső vérzést okozott a mellkasban. A testüregben vérrögöket találtak, azonban ettől eltekintve a madarak teljesen egészségesek voltak, nem betegség végzett velük. A madarak gyomra és begye teljesen üres volt, tehát nem ettek, ezáltal a mérgezés kizárható. A madarak elhullásáért hivatalosan a tűzijátékokat okolják, csakhogy ennek a fajnak nagyon rossz az éjszakai látása, az egyedek sötétben szinte egyáltalán nem repülnek. A média által adott magyarázat azért sem kielégítő, mert az ott élők nem találnak minden újévkor több ezer döglött madarat a kertjükben, az erkélyükön, a háztetőkön, az autókon. A haltetemek takarója Okane-tól a Horsehead patakig terjedt, az elpusztult állatok 99 százaléka édesvízi doboshal, ami az árnyékhalak családjába tartozik, a maradék egy százalékot sügérfélék teszik ki. (Morone Mississippiensis, Sander Canadensis)

    2011.01.02-án Kanada Manitoba városában több tízezer seregély pusztult el hirtelen, akárcsak Louisianában. A képek néhányán úgy tűnik, az állatok lába görcsbe van rándulva, ami mérgezésre utal. Ennek oka lehet egy korábban népszerű, “Starlicid”, avagy DRC-1339 nevű anyag is (C7H8ClN), ami halálos méreg seregélyek és sirályok számára, azonban az emlősökre és más madarakra nézve ártalmatlan. Egyedül a gabona-, és magevő madarak érzékenyek rá. Az anyag 2009-ben rendkívül népszerű volt, akkoriban nem is volt túl nagy ritkaság, hogy hullottak a madarak az égből, de a természetvédő szervezetek közbenjárása végett korlátozták a használatát. Az anyag elsősorban a madár veséjét károsítja, boncoláskor belső szerveken szürke, fagyhoz hasonló foltok láthatók.

    Elpusztult seregélyek

    2011.01.04-ére Florida állam Spruce nevű folyóját is elárasztották a haltetemek: harcsák és tengeri pérek ezrei. (Mugil Cephalus, Bodianus Rufus) A helybéliek szerint a dögáradat, mint mindenhol, még előző héten kezdődött, de aztán a hullák száma egyre csak nőtt és nőtt. Pelikánok, sirályok százai jelentek meg a környéken, a madarak emiatt sokkal beljebb is húzódtak a tengertől a szárazföldre. Tavaly egy másik fajta hal pusztult el nagyobb számban, az akkori pusztulás azonban nem érte el a mostani tetemek számának tizedét sem.

    Ugyanebben az időpontban Új Zélandon a Coromander félsziget partjait egyik percről a másikra csattogóhal tetemek ezrei lepték el, a kormány szerint legalább tizenkét órája pusztulhattak el, mire partra vetődtek. Szemtanúk leírásai alapján néhánynak ködösek voltak a szemei, a többinek pedig teljesen hiányoztak. A hivatalos álláspont szerint a rossz időjárás miatt a halak éhen pusztultak, aminek tökéletesen ellentmond az a tény, hogy a legtöbbjük nagy volt és teljesen egészséges. Egy helyi lakos elmondása szerint már harminc éve él a part közelében, de még soha sem látott ilyet.

    Szintén ugyanebben az időpontban Chesapeake-ben is (Virginia, Észak-Amerika) Tangier-től keletre nagyjából kétmillió árnyékhal tetemet találtak. A hivatalos álláspont szerint a halak a szokatlanul hideg időjárás miatt pusztultak el, ami lehetséges is, hiszen a halfaj különösen érzékeny a hőmérséklet gyors csökkenésére. A halak minden évben már január előtt elhagyják az öböl felső részét, így ezzel az esettel kapcsolatban is megfigyelhető a lakosság félretájékoztatása, hiszen a halpopulációnak normális esetben már nem is kellett volna a területen lennie. Ennek ellenére a teljes populáció az öböl felső részében maradt, ami az életciklusuk felbolydulását jelenti. Egyesek szerint a sekély vízben ragadtak, és megfagytak. Hasonló történt 1976-ban, amikor tizenöt millió hal pusztult el, azonban a körülmények még mindig tisztázatlanok. Brazíliában és Louisiana-ban szintén az árnyékhal populáció pusztulását figyelhettük meg.

    Arkansas egy másik városában körülbelül négyezer döglött madarat találtak az utcákon, egy nappal előtte pedig száz mérföldre a madaraktól tízezer döglött doboshal (szintén árnyékhal) lepte el a partokat. A madarak feketerigók voltak, akárcsak a másik arkansasi városban és Louisianában. A boncolást végzők a madarak belső szervein olyan sérüléseket találtak, amiből ütés, vagy villám által okozott halálra következtettek. A madarak itt is egy egymérföldes körzetben zuhantak le, amin kívül egyetlen tetemet sem találtak. A hivatalos álláspont szerint a tűzijáték végzett velük, aminek a fentebb már említettek miatt igen kicsi az esélye, de született egy olyan elmélet is, miszerint a madarak egy fán ültek, ahonnét egy légáramlat, vagy örvény felkapta őket és megzavarta a tájékozódásukat, majd végzett velük. Nem kell biológusnak lenni ahhoz, hogy érzékeljük az abszurditását annak, hogy négyezer madár mind ugyanazon a fán ül, a többiről nem is beszélve. A helybéliek a különös időjárást teszik felelőssé. Helyszíni beszámolók alapján szeptember elseje óta több mint ötszáz földrengés volt Arkansasban. Olaszországban és Svédországban szintén hasonló, zavarodottan viselkedő, majd elpusztult madárrajokról számoltak be.

    Az esetek közötti összefüggés bár nem kézzelfogható, de a beszámolók mindenhol ugyanazon fajok tömeges elhullását említik, bár az egyes esetek egymástól igen nagy távolságban történtek. Az elpusztult fajták nagyrészt árnyékhalfélék, (pettyes árnyékhal, doboshal és tengeri harcsa) feketerigók, seregélyek. Ebből jól látható, hogy az 2010-es év végén olyan globális esemény történt, amire ezek a fajok különös érzékenységet mutattak. Azonban több olyan összefüggés is mutatkozik a fajok között, amit az esetekkel foglalkozó tudósok figyelmen kívül hagytak.

    Az árnyékhalak nagy részének az a közös tulajdonsága, hogy tudnak hangot adni. Úszóhólyagjuk oldalain sajátságos függelékek vannak, amelyek egyes fajokban el is ágaznak. A levegőkamráknak ez a szövedéke burkot alkot az úszóhólyagok körül. A levegővel telt csövekből álló szövedék felső része a gerincoszlop és az úszóhólyag közt van, az alsó pedig a zsigereket veszi körül. Az úszóhólyagnak ezzel a sajátságos szerkezetével függ össze. Bizonyos izmaik gyorsan váltakozó összehúzódásával és elernyedésével a hólyagban lévő gázt ide-oda sajtolják, és ezáltal a fala rezgésbe jön. A rezgéseket a szabálytalan üregű kamrák sorozata erősíti és ilyen módon mély, mormogó hang keletkezik, amely leginkább a dobolásra emlékeztet.

    “(…) rövid pulzálású úszóhólyag hangokat ad ki, melynek az alaphang frekvenciája 75 és 100Hz közé esik. Ez igaz a Scianidae család tagjaira, a hangot kiadni képes halak legnagyobb családjára is, ahova például a pettyes árnyékhal és a doboshal is tartozik. Fish (1954) számos faj hangjait feljegyezte, (…) és Kellog (1955) nagy mennyiségű felvett hanganyagot készített. A Holocentrus, a mókushal (…) a Balistidae számos faja (…), az Epinephelinae alcsalád néhány tagja(…), a tengeri harcsa(…), és sok másik faj ebbe az akusztikus kategóriába sorolható.”

    A halak a jellegzetes doboló hangot a párzási időszakban hallatják, de ennek különböző változatait használják az egyedek közötti kommunikációra valamint tájékozódásra. Ennél fogva az említett halfajok kifejezetten érzékenyek egy bizonyos frekvenciatartományra, így ebben az esetben a nagymértékű elhullás indikátorként szolgál. A halrajokat különösen erős hatás érhette, mégpedig globális szinten, hiszen a tömeges elhullás egy időpontban, hat különböző kontinensen jelentkezett.

    Külföldön már igen elterjedt módszer az elektromos halászat. A halászat anód és katódcsövek használatával történik (ez azt jelenti, hogy az egyiket pozitív töltések hagyják el, amik a másik, negatív vég felé fognak haladni), amiknek speciális frekvenciára állítása esetén a hal mozgása megváltozik, irányítottá válik (egész pontosan bekapcsoláskor úgy mozdítja meg a hal izomzatát, hogy az a felszín felé közeledjen, kikapcsoláskor az izmok elernyednek). Ha elég erős a sugárzás, a hal teljesen lebénul, és egyszerűen kiemelhető a vízből. Az alkalmazott frekvencia az egyes halfajok esetében különböző, de minden esetben 5 és 120Hz közé esik. A halak ultrahangos kommunikációja szintén közismert, nagyon fontos szerepet játszanak a tájékozódásukban a 20KHz fölötti frekvenciahullámok is.

    Ha valóban a HAARP egy programja felelős a tömeges elhullásokért, akkor nem valószínű, hogy a kibocsátott sugárzás az emberi fül számára hallható tartományba esik, (20-20KHz) hiszen az túl feltűnő lenne még egy átlagembernek is. Fontos azonban megemlíteni, hogy a városban élő ember, aki autók és tömegközlekedési eszközök zajában él, mindennap nézi a tévét és elégtelenül táplálkozik, sokkal rosszabbul hall, mint kellene. A hallás az öregedés folyamatával is egyre romlik, de rendes esetben az ember még 15KHz-ig érzékeli a zajt 50-60 éves korban is. Felmérések szerint azonban a város okozta halláskárosodás annyira súlyos, hogy a tizenöt évesek jelentős része 12KHz fölött már egyáltalán nem érzékeli a hangot.

    A madarak tömeges elhullása kapcsán ugyanezek a tényezők játszanak szerepet. Az oly sokat emlegetett feketerigó tájékozódása az infrahang tartományokra alapul, ami 20Hz alatti frekvenciát jelent, a belföldön is ismert madárriasztók frekvenciája pedig 12KHz és 15KHz közé esik, ettől a madarak kellemetlenül érzik magukat és eltávolodnak a hang helyétől. A gépjárművek és közlekedés élővilágra gyakorolt hatásának vizsgálata során kiderült, hogy a magas frekvenciájú tartományra, kb. 1KHz és 75KHz közti tartományra a seregélyek különösen érzékenyek, egész pontosan a sugárzás hatására emésztési zavarok valamint táplálkozási rendellenességek lépnek fel. Emlékezzünk csak vissza Louisiana állam több ezer döglött seregélyére és rigójára. A boncolás szerint a gyomruk és a begyük teljesen üres volt.

    Emiatt lehetséges, hogy a HAARP rendszer egy hangolásának vagyunk tanúi, akárcsak 2007 körül, amikor is a méhállományban mutatkozott brutális pusztítás, ugyanis a mézelő méhek a 300KHz körüli tartományra fokozottan érzékenyek, kísérletek szerint a sugárzásnak kitett állatok majdnem fél órára teljesen lebénulnak, tartós sugárzás hatására pedig végleg elvesztik tájékozódó képességüket. Miféle járvány is pusztította ki néhány év alatt a méhállomány jelentős részét? Olyan járvány, aminek tünete, hogy a méhek tájékozódási képessége összezavarodik, nem találnak vissza a kaptárhoz, és a végkimerülésig repkednek az utat keresve - eközben a királynő a kaptárban méz híján éhenhal, és az egész kolónia kipusztul.

    Nagy valószínűséggel finomhangolás történt, a sugarak két frekvencián érkeztek, egy az infra-(20Hz alatti), egy pedig az ultrahang (20KHz feletti) tartományban, valamikor karácsony után, így érték el ezt a hatást. Ha megvizsgáljuk a területeket, ahol a tömeges elhullás történt (Új Zéland, Észak-Amerika, Brazília, Ausztrália), azt vesszük észre, hogy mind az óceánparton van.

    Egyesek szerint a HAARP rendszerrel az időjárás manipulációját akarták lehetővé tenni, mások szerint ez nem más, mint egy a tömegek tudatmanipulációval történő irányítását segítő berendezés. A két gondolat nem elég, hogy lehetséges együtt, de elválaszthatatlan, sőt, mi több, megegyezik.

    Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges megvizsgálni a hang, mint hullám hatását az emberi szervezetre.

    Az ultrahang (20KHz feletti hang) rendellenes szervműködést eredményez, fokozott idegességet, szorongást. Roncsoló hatású, és megzavarja az életfolyamatokat. Az infrahang (20Hz alatt) kis frekvenciájú, hosszú hullám pedig vegetatív tüneteket idéz elő, fáradtságot, levertséget, depressziót. Ismerős lehet ez a fronthatásnak nevezett jelenséget ismerve, ami főként a frontérzékenyeket érinti, mert amíg az ultrahang nagyrészt mesterséges, addig mi is kelthet infrahangot? Szellőző berendezések, és az időjárás. Ezen a frekvencián zajlanak le az alapvető meteorológiai folyamatok. Infratartományban érkező sugárzással nem csak az időjárást befolyásolják, vagy az emberi hangulatot, hanem mindkettőt egyszerre.

    Miért nem hallunk róla, hogy az emberek ebből bármit is érzékeltek volna? Az állatok nagyjából kétszázötvenszer érzékenyebbek a frekvenciatartomány ingadozására, mint az ember, ugyanis ezen a frekvencián kommunikálnak és tájékozódnak, sőt, a szerveik is itt működnek (infratartomány, akárcsak az emberi szervek). Nekik az egyes, nagyon apró tartománybeli változások borzasztó fontos jelek lehetnek, ez alapján ismerik meg a társaikat, ismerik fel a veszélyt.

    Valószínű, hogy a HAARP egy finomított hangulatmanipulációs eszköz, a kirakós egy darabja, de a valóság ennél is sötétebb. A valóságban ugyanis az igazi tudatmanipulációs stimuláns már réges-rég itt van körülöttünk.

    Ahhoz, hogy ezt megértsük, a test biotermikus és bioelektromos funkcióit kell megvizsgálnunk.

    A testben az információközlés hipergyorsan terjedő, nagyon alacsony frekvenciájú elektromos jelek segítségével történik, ezzel továbbítja az agy a parancsokat a testnek, ezzel kommunikálnak a sejtek, és ezen a frekvencián történik az agyműködés is, ez alapozza meg a test kémiai folyamatait. Nem egy vizsgálat támasztotta alá, hogy ebben a kommunikációban extrém zavarokat kelt az alacsonyfrekvenciájú elektromágneses tér. (Például villanyoszlopok, mobiltelefon hálózat) Extrém alacsony frekvenciájú elektromos és mágneses tér idegrendszeri zavart, stresszes állapotot idéz elő, és módosítja az agy fontos opioid és cholinerg neurotranszmissziós (idegkommunikációs) rendszerének a működését, ami fájdalmi tüneteket és memóriazavart okozott az állatoknál. Mindenki hallott már róla, hogy a mobiltelefonok rákot okozhatnak, azonban nem ez a fontos, hanem az, hogy konkrétan hogyan, miért okozhatnak rákot.

    Az alacsonyfrekvenciájú jeleket kibocsátó mobiltelefonok és egyéb tápegységek hasonló frekvencián működnek, mint a test bioelektromos kommunikációja. A rákosodás folyamata abból áll, hogy ez a jel eltompítja az agy által érkezett üzeneteket, és egyes sejtek ezeket a hullámokat kezelik információként. A hibás információ sejtről sejtre terjed, majd ellepi a testet, ezzel rendellenes működést hoz létre. Magyarul: tartós alacsonyfrekvenciájú sugárzás mellett az emberi test megfelelő finomhangolás mellett tetszőlegesen manipulálható, azt lehet vele csinálni, amit csak akarnak. Mindezek mellett más frekvenciasávok is hatással vannak az ember neurotikus működésére.

    A következő idézet egy a mobiltelefon hálózatok sugárzását és a mágneses tér hatásait vizsgáló tanulmányból származik.

    “Nagyon nyugtalanító, hogy a GSM/TETRA rendszerek egyes pulzáló frekvenciái hasonlók azokhoz, amelyekről ismert, hogy megváltoztathatják a lelkiállapotot és a viselkedést (a depressziótól/engedelmességtől kezdve egészen a dühöngésig), az alkalmazott moduláció típusától/frekvenciájától függően. Hangok, sőt szavak gerjesztése is lehetővé válik a koponyán belül a mikrohullámú jel megfelelő modulációjával.”

    Egyszóval a T-Online, Telenor, és az összes létező telefonhálózat frekvenciája ide tartozik, az összes modern vezetéknélküli mobilhálózat. Mert ami nem megy egy vezetékkel a falba, az sugárzik, sőt, az áramjárta vezetők is rendelkeznek mágneses térrel.

    Tehát, miután levontuk ezeket a következtetéseket, vizsgáljuk meg újból a dolgot: Mi is az a HAARP? Pontosan, a tudatmanipulációs rendszer tesztelése. Csak hogy kicsit másképp, mint gondolják. Ugyanis sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a tesztelés folyamatában az emberi figyelem irányítását vizsgálják, amit látszólag az ismertetett (és még azoknál is mocskosabb) eszközökkel a HAARP rendszer irányába tereltek. És sikert értek el vele.

    Senki ne gondolja úgy, hogy eddig nem volt tudatmanipuláció, hogy most kezdték. Nem, nem most kezdték. Azok, akik a HAARP-ra mutogatnak, azért teszik, mert rájuk olyan hatással vannak a mikrohullámok, míg másokra más hatással. A lázongók figyelmét elterelik az igazi tudatmanipulációról. Mint a fenti idézetből kiderül, konkrét, pontos szavakat is képesek “sugallni”, az agy jellemző funkciója ugyanis, hogy egy bizonyos frekvenciát érzékelve az agyhullámok hasonulnak a hallott frekvenciához, ezen az elven működnek például az izochronikus meditációk és hangok, és ez a Schumann-rezonancia szerepe is. A Schumann-rezonancia a Föld frekvenciáját és frekvenciaváltakozását jelenti, az atmoszféra hullámait. Ezt mesterségesen kötelező előállítani például a Föld légterét elhagyó asztronauták számára, hogy a szerveik ne szenvedjenek károsodást.

    Az agyhullámok rendes körülmények között egytől harminc Hz-ig terjedő tartományban működnek, tudatállapottól függően (éberség, alvás, félálom, stb.) Ez az infratartomány, ami megegyezik a rigók tájékozódási frekvenciájával, itt működik a halak mozgását szabályozni képes elektromos halászat, és ez a HAARP által feltételezetten használt alsó frekvencia. (A felső frekvencia pedig az életfolyamatokat megzavaró ultrahang frekvenciába esik) Ezt képes drasztikusan befolyásolni a tartós, alacsonyfrekvenciájú mágneses tér.

    Tudják, hogy a nap évtizedes ciklusai váltakoznak, és hamarosan bekövetkezik az aktív állapot, egyszóval a nap ébredezik, egyre több lesz a napkitörés és napvihar, ami tönkreteheti és befolyásolja az elektromos készülékeket. Ezért más eszközökkel is készülnek, ez nem az első és nem az utolsó ilyen eset volt. A java még csak most jön.

    Vajon mikor jutnak el oda, hogy ami megtörtént a halakkal és a madarakkal, az megtörténjen a lakossággal is?

    Az isteni beavatkozás mellett népszerű gyanúsított az ügyet szürke unalomba fullasztani akaró kormányzat is. Természetesen szóba került a HAARP is [13]. A rövidítés a magas frekvenciás aktív sarkifénykutató programot takarja, amiről nagyon kevesen tudják, hogy mit csinál, és még kevesebben értik, hogy miért. Akik csinálják, azok szerint segítheti az ionoszférában zajló természetes folyamatok és a nap ezekre gyakorolt hatásának vizsgálatát.

    A társadalom tömeges állatpusztulásos hírekre érzékeny részének ez a semmitmondó magyarázat mi mást jelenthetne, minthogy a HAARP maga a megtestesült gonosz, árvizek fakasztására, földrengések előidézésére használják, többek között a HAARP okozta a 2004-es cunamit is. És hogy hogy jön mindez a tömeges állatpusztuláshoz? Egyesek tudni vélik, hogy az állatok néha tömeges pusztulással jelzik előre a földrengéseket, Beebe és Ozark pedig az újmadridi törésvonalon, vagy legalábbis a törésvonal néhány száz kilométeres körzetében található [14].

    HAARP

    De vannak, akik szerint az amerikai kormány nem passzívan, rádióhullámokkal generált földrengésekkel pusztítja az állatokat, hanem direktbe biológiai fegyvereket tesztel rajtuk. “A tény, hogy a mérgezés és a betegség kizárható, valamiféle titkos tesztelésre utal” - vonja le a logikailag kicsit lyukasnak tűnő végkövetkeztetést [15] a népszerű elmebetegportál, a prisonplanet népszerű elméletgyártó párosa, Paul Joseph Watson és Alex Jones. Persze ők készpénznek veszik, hogy az amerikai hadsereg előszeretettel teszteli milliós világvárosok lakosságán a legújabb biológiai fegyvereit.

    Ha pedig nem vírusokkal vagy bacilusokkal, akkor szerintük is elektromágneses sugárzással végeztek az állatokkal. Arra viszont nem adnak magyarázatot, hogy mi baja lehet az Egyesült Államok kormányának a gulyamadarakkal és a doboshalakkal, illetve milyen hasznot remélhet két, kizárólag Észak-Amerikában előforduló állatfaj kiirtásától.

Asztali nézet